Hírek
2026. ápr. 27.
Lippainé Géczi Dorottya
Versmaraton a Boronkayban
Április 14-én versmaratonnal ünnepeltük a költészet napját, József Attila születésnapját. Az idei maratonon 17 osztály vett részt, és reggel 8-tól délután 2:15 ig folyamatosan verseltek!
Az osztályok programjukat az idén témák, illetve szerzők köré szervezhették. A verseken keresztül megidézték Aranyt, Petőfit, Babitsot, Adyt, Kosztolányit és számos más költőt. A versválasztáskor gondolniuk kellett a kortárs költőkre is: a kapott klasszikus költő valamely versének parafrázisát is el kellett hozni a programra.
Sokan zenés produkciókkal jöttek, megcsillogtatták hangszeres tudásukat is, így nagyon változatos programok készültek egy-egy témához.
Az esemény állandó szereplői adtak keretet az óráknak. Az órák elején a Születésnapomra, a végén a Tiszta szívvel című vers megzenésített változatát adták elő. Vatay-Frei Rebeka és Tamara, Pataki Gréta, Agócs Gergely és Simák Kristóf zenéltek és énekeltek, állandó versmondóként pedig Krasznai Lilien, Radnóti Réka, Szabó Mátyás és Csalár Csenge szerepelt. A programot Vasas Réka vezette.
A diákok örömmel vettek részt montázsversek alkotásában, és azon a szavazáson is, amely során a legjobb József Attila-verset kerestük. A boronkaysok szerint a legjobb József Attila-vers a Tedd a kezed című lett. Sok szavazatot kapott a Reménytelenül és az Amit szívedbe rejtesz című is.
A programmal méltóképpen megünnepeltük a költészetet!
Lippainé Géczi Dorottya
GALÉRIA
Eseménygaléria
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Kazinczy-éremmel tért haza tanulónk a jubileumi versenyről
Idén 60. alkalommal rendezték meg Győrben a „Szép Magyar Beszéd” verseny Kárpát-medencei döntőjét. Iskolánk 12. E osztályos tanulója, Eiler Ákos a rangos mezőnyben Kazinczy-érmet szerzett.
2026. ápr. 27.
Palkó-Nagy Márta

Végleges felvételi listák a 2026/2027-es tanévre
A cikkben letölthetők a felvételt nyert, és nem nyert tanulók listája.
2026. ápr. 27.
Igazgatóság

Versenygyőzelem a Miskolci Egyetem 10. Vadász Dénes Informatikai Versenyén
Az iskolai forduló beküldött feladatai alapján iskolánkból 6 csapat jutott be a 10. Vadász Dénes Informatika Verseny döntőjére. 2026. április 17-én pénteken az orszá-gos megmérettetésen informatika szakos diákjainkkal vettünk részt, Miskolcon jár-tunk.
2026. ápr. 22.
Gyombolainé Cserny Zsuzsanna és Gyombolai Ferenc
