BEVEZETŐ GONDOLATOK

Mottó:

„De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele,
és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója,
hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.”

(Jak. 1,25)

Tisztelt Igazgató Úr! Kedves Kollégák! Kedves Diákok!

Emlékezzünk együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján mindazokra, akik egy jobb élet reményében szembeszálltak az idegen zsarnokságot képviselőkkel. Emlékezzünk azokra a fiatal fiúkra, lányokra – sokszor csak 12-13 éves gyermekekre –, férfiakra, asszonyokra, középkorúakra vagy idősekre, akik meghallván a kor szavát kiálltak az elveikért, harcoltak a szabadságért.

Az akkor élők között sokan vélhették úgy, hogy a forradalom és szabadságharc eseményei a semmiből jöttek. A forradalmat megelőző Rákosi-korszak elnyomása arra kényszerítette az embereket, hogy gondolataikat, valódi véleményüket eltitkolják. A központi elvárásokkal való szembehelyezkedés olyan intézkedéseket hozhatott az egyén számára, ami a szóbeli felelősségre vonástól kezdve a bebörtönzésen át akár a halálos ítélet kimondását is eredményezhette. A megvalósuló diktatúra a félelem légkörét azzal is fokozta, hogy saját elvtársaikat sem kímélte.

1956-ban mind a nemzetközi, mind a hazai politikában lassú változások kezdődtek. A Szovjetunióban meghirdették a desztalinizációt, melynek a hatásai elérték hazánkat is. Az év közepére a politikai perek felülvizsgálatába belebukott a diktatúra vezetője, Rákosi Mátyás. A poznani lengyel események a szovjet táboron belül tovább fokozták a feszültséget. Az év októberére Lengyelországban újra felerősödtek a belső ellenzéki hangok, amelyek bátorították itthon is a sztálinistákkal szembeni reformkommunistákat. Mindezekből azért a lakosság is érezhetett valamit, hiszen a korabeli újságokban megjelent egy-egy olyan hangvételű cikk, ami nyíltan bírálta a hazai pártvezetést. Rajk László és társainak újratemetésén többszázezer ember jelent meg, és már elhangzottak rendszerellenes jelszavak is.

A forradalmat megelőző héten a magyar kommunista felsővezetés Jugoszláviába látogatott normalizálni a kapcsolatait Tito államával – szovjet utasításra. A hazatérő párt- és állami küldöttséget egy olyan helyzet várta, amelyre csak rossz választ tudott adni. Az egyetemisták által meghirdetett kiállást a lengyelek mellett először betiltották, majd látván, hogy ezzel nem törődnek, mégis engedélyezték. Ez már a diktatúra megroppanását mutatta. Ezt követően is a pártvezetés olyan intézkedéseket hozott, amelyek az események eszkalációjához vezettek. A rádió adásában Gerő Ernő a párt főtitkára fasisztáknak minősítette az utcára vonulókat. A Rádió épületénél az ÁVH emberei tüzet nyitottak a fegyvertelen tömegre. Végül a pártvezetés a szovjet csapatokhoz fordult a hatalmuk megőrzése végett.

A kialakuló szabadságharc országszerte megteremtette a maga vezetőit, megnevezett és névtelen hőseit. Ezek az emberek megmutatták az egész világnak, milyen az, amikor egy nép azt mondja: elég volt. Igaz, hogy hamis illúziók is fokozták a reményét annak, hogy megteremthető egy független, demokratikus Magyarország. Igaz, ha megkérdeztük volna a szabadságharcban résztvevőket, mit értenek demokrácián, akkor gyökeresen eltérő válaszokat kaptunk volna, de egyben egyetértettek: a szovjet típusú zsarnokságból elég volt.

Mindezek ellenére nem volt felesleges a véráldozat. Végleg lehullt a lepel a szovjet rendszerről. Nyugaton a kommunista pártok politikai befolyása jelentősen meggyengült. Hazánkban is a kegyetlen megtorlások után kénytelenek voltak a rendszer vezetői egy „puha diktatúrát” megvalósítani. Az ország, a magyarság megbecsülése jelentősen javult a korábbi évtizedekhez képest. Ahogy Albert Camus fogalmazott a forradalom évfordulóján 1957-ben: „A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. […] A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat. A magyar munkások és értelmiségiek, […] Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!”

Kérem, fogadják, fogadjátok szeretettel az 1956-os forradalom és szabadságharcra megemlékező műsort, melyet a 9. G osztály tanulói adnak elő. A következő percekben a versek mellett hallhatjuk az eseményekben részt vevők és azt megfigyelők visszaemlékezéseit. Az elhangzó versek kapcsán igaznak tűnnek Pogány Sándor szavai, aki 1956. november 4-e után kezdte írni a naplóját: „Bánatország ez a szegény Magyarország.”

Bevezető gondolataimat egy dél-afrikai költőnő, Antjie Krog szavaival zárom:

„Az igazság ugyan nem támasztja fel a halottakat, de kiszabadítja őket a csend fogságából.”

Márczy Gábor, a 9.G osztályfőnöke, főszervező

Az eseményen készült képek megtekinthetők a galériában, ide kattintva.